Partnereim LÁNG ZITA – ÜZLETFEJLESZTÉSI, VEZETŐI TANÁCSADÓ

Láng Zita

Láng Zita

Üdvözöllek! 

Láng Zita vagyok, okleveles közgazdász, mérnök, kommunikációs szakértő, business coach. Több mint 30 év nagyvállalati környezetben szerzett munkatapasztalattal, ebből 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezem. Vezetői pozíciókat töltöttem be mind az önkormányzati, mind az állami szektorban marketing, kommunikáció, gazdasági és kontrolling területen. Jelenleg több szektorban – állami, önkormányzati, autóipari, egészségügyi, kkv – vezetői tanácsadóként tevékenykedem. 

Vallom, hogy az üzleti coaching kulcsfontosságú szerepet játszik a vállalkozások fejlődésében, mivel támogatja a vezetőket és a szervezeteket a hatékony működés, a stratégiai célok elérésében. A business tanácsadás során a működésfejlesztési feladatokra, a folyamatok optimalizálására és a törvényi megfelelés biztosítására egyaránt nagy hangsúly helyeződik. Támogatásommal a vállalatok hatékonyan alakíthatják ki stratégiáikat, rendszereiket és folyamataikat figyelembe véve az üzleti, gazdasági, a társasági érdekeket, valamint a csoportos és egyéni célokat. 

A gazdasági és üzletfejlesztési tanácsadás részeként a vállalkozások elemzése, a beruházások gazdasági értékelése, valamint a cégek teljeskörű átvilágítása révén pontos képet kapunk a vállalat vagyoni, jövedelmezőségi és pénzügyi helyzetéről. Ezen elemzések alapján kidolgozott költségcsökkentési lehetőségek és a működés racionalizálására tett ajánlások hozzájárulnak a költségszerkezet optimalizálásához. A kritikus folyamatok meghatározása, a stratégiák kidolgozása és a megvalósíthatósági tanulmányok készítése révén az eredményesség jelentősen növelhető. A sikeres gazdálkodás érdekében kulcsfontosságú a megfelelő költségstruktúrák kialakítása és a veszteségek minimalizálása. 

Támogatásommal azonosítjuk a vállalatok sikertényezőit és stratégiákat dolgozunk ki ezek fenntartására vonatkozóan. Miután a kritikus pontokat optimalizáltuk, cél az elért eredmények fenntarthatóságának biztosítása különböző menedzsment-kontroll rendszerek segítségével, amelyek az eredményes gazdálkodást szolgálják.

A siker érdekében elengedhetetlen a vezetői kommunikációs készségek fejlesztése, különösen az együttműködés, a változáskezelés, a kríziskezelés és a hatékony döntéshozatal terén. Kiemelt figyelmet szükséges fordítani a fejlődési szemléletmód kialakítására, amely alapja lehet a folyamatos üzleti növekedésnek.

Valós nagyvállalati tapasztalataimat kamatoztatva, stratégiai, rendszerszemlélettel támogatom tanácsadói tevékenységem során az együttműködő vállalatok vezetőit a célként meghatározott eredmények elérése, a sikeres működés érdekében.

Amennyiben úgy érzed, hogy támogatni tudlak jelenlegi helyzetedben, kérlek, fordulj hozzám bizalommal!

Radó Róbert

Radó Róbert

Helló, Rob vagyok. Tapasztalt felsővezető, Business Executive Coach & Sales Coach. Több mint 20 éves vezetői tapasztalattal, a Coaching diplomám mellett, további 4 üzleti egyetemi diplomával a hátam mögött segítelek céljaid hatékonyabb és gyorsabb elérésében.

Így dolgozom Veled

Módszerem alapja a hosszú évek alatt felhalmozott gyakorlati tudás, a bizonyított és kimagasló sikerek és egy folyamatosan fejlesztett, professzionális szemléletmód ötvözése. Személyre szabott megközelítést alkalmazok, ahol a Te egyedi céljaid és kihívásaid állnak a középpontban.

Executive Coaching

Felsővezetőként pontosan tudom, milyen kihívásokkal nézel szembe nap mint nap. Segítek például, hogy:

  • Fejleszd stratégiai látásmódodat és döntéshozatali képességeidet
  • Új szintre emeld csapatod teljesítményét
  • Rátalálj személyes vezetői stílusodra és maximalizáld hatékonyságodat
  • Megtaláld az ideális munka és magánélet egyensúlyt és megelőzd a kiégést…

Segítek azonosítani és kiaknázni a rejtett potenciáljaidat, miközben támogatom személyes és szakmai fejlődésedet.

Sales Coaching

Sales igazgatóként és coachként nem csak elméleti tudást, hanem valódi piaci tapasztalatot hozok:

  • Konkrét technikákat kaphatsz az értékesítési eredmények növeléséhez
  • Támogatlak a hosszú távú ügyfélkapcsolatok és ügyfél-elégedettség kiépítésében
  • Segítek a saját vagy sales csapatod motivációjának és teljesítményének fejlesztésben

Módszereim segítenek abban, hogy magabiztosabban kezeld a személyes és céges kihívásokat valamint Ügyfeleidet. Konzisztensen kiemelkedő eredményeket érj el az értékesítésben és Te is elérhesd a maximális ügyfél-elégedettséget.

Miért Működik a Módszerem?

Coaching filozófiám egyedi: nem általános megoldásokat kínálok, hanem Veled együtt dolgozom ki a rád működő, személyre szabott stratégiát.
Minden ügyfelemmel úgy dolgozom, mintha a saját üzleti sikerem múlna rajta – mert valójában így is van.

Eredmények

Büszke vagyok arra, hogy ügyfeleim rendre kiemelkedő eredményeket érnek el együttműködésünk során.
Legyen szó akár a vállalati teljesítményed növeléséről, személyes fejlődésedről vagy értékesítési csapatod hatékonyságának javításáról, mindig a maximális elégedettségedre törekszem.

Kezdjük el közösen!

Ha olyan coachot keresel, aki:

  • Érti az üzleti élet realitásait
  • Valódi vezetői tapasztalattal rendelkezik
  • Személyre szabott, gyakorlatias megoldásokat kínál
  • És elkötelezett a Te sikered mellett

…akkor beszéljünk! Együtt, a Te szakértelmedet és az én tapasztalataimat ötvözve, garantáltan elérjük kitűzött céljaidat.

Váltsuk valóra Céljaidat!

Készen állsz a következő szintre lépni?
Keress bizalommal egy bevezető beszélgetésre, ahol felmérjük, hogyan tudunk együtt a legtöbbet tenni a Te sikeredhez.

Partnereim Radó Róbert Rob felsővezető, Coach, Executive Coach, Sales Coach, Vezetői Coach
Partnereim Radó Róbert Rob felsővezető, Coach, Executive Coach, Sales Coach, Vezetői Coach

Radó Róbert

Radó Róbert

Helló, Rob vagyok. Tapasztalt felsővezető, Business Executive Coach & Sales Coach. Több mint 20 éves vezetői tapasztalattal, a Coaching diplomám mellett további 4 üzleti egyetemi diplomával a hátam mögött segítelek céljaid hatékonyabb és gyorsabb elérésében.

Így dolgozom Veled

Módszerem alapja a hosszú évek alatt felhalmozott gyakorlati tudás, a bizonyított és kimagasló sikerek és egy folyamatosan fejlesztett, professzionális szemléletmód ötvözése. Személyre szabott megközelítést alkalmazok, ahol a Te egyedi céljaid és kihívásaid állnak a középpontban.

Executive Coaching

Felsővezetőként pontosan tudom, milyen kihívásokkal nézel szembe nap mint nap. Segítek például, hogy:

  • Fejleszd stratégiai látásmódodat és döntéshozatali képességeidet
  • Új szintre emeld csapatod teljesítményét
  • Rátalálj személyes vezetői stílusodra és maximalizáld hatékonyságodat
  • Megtaláld az ideális munka és magánélet egyensúlyt és megelőzd a kiégést…

Segítek azonosítani és kiaknázni a rejtett potenciáljaidat, miközben támogatom személyes és szakmai fejlődésedet.

Sales Coaching

Sales igazgatóként és coachként nem csak elméleti tudást, hanem valódi piaci tapasztalatot hozok:

  • Konkrét technikákat kaphatsz az értékesítési eredmények növeléséhez
  • Támogatlak a hosszú távú ügyfélkapcsolatok és ügyfél-elégedettség kiépítésében
  • Segítek a saját vagy sales csapatod motivációjának és teljesítményének fejlesztésben

Módszereim segítenek abban, hogy magabiztosabban kezeld a személyes és céges kihívásokat valamint Ügyfeleidet. Konzisztensen kiemelkedő eredményeket érj el az értékesítésben és Te is elérhesd a maximális ügyfél-elégedettséget.

Miért Működik a Módszerem?

Coaching filozófiám egyedi: nem általános megoldásokat kínálok, hanem Veled együtt dolgozom ki a rád működő, személyre szabott stratégiát.
Minden ügyfelemmel úgy dolgozom, mintha a saját üzleti sikerem múlna rajta – mert valójában így is van.

Eredmények

Büszke vagyok arra, hogy ügyfeleim rendre kiemelkedő eredményeket érnek el együttműködésünk során.
Legyen szó akár a vállalati teljesítményed növeléséről, személyes fejlődésedről vagy értékesítési csapatod hatékonyságának javításáról, mindig a maximális elégedettségedre törekszem.

Kezdjük el közösen!

Ha olyan coachot keresel, aki:

  • Érti az üzleti élet realitásait
  • Valódi vezetői tapasztalattal rendelkezik
  • Személyre szabott, gyakorlatias megoldásokat kínál
  • És elkötelezett a Te sikered mellett

…akkor beszéljünk! Együtt, a Te szakértelmedet és az én tapasztalataimat ötvözve, garantáltan elérjük kitűzött céljaidat.

Váltsuk valóra Céljaidat!

Készen állsz a következő szintre lépni?
Keress bizalommal egy bevezető beszélgetésre, ahol felmérjük, hogyan tudunk együtt a legtöbbet tenni a Te sikeredhez.

Partnereim Hargitai Judit Vezetői mentor, Tréner, HR szakértő, ACC – ICF Professional coach, certified Jungian coach

Hargitai Judit

Hargitai Judit

Üdvözöllek!

Hargitai Judit vagyok, hivatásomat tekintve fejlesztő szakember, a magánéletben két fiatal felnőtt édesanyja.

EGYÉNI- ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS

Hosszú pályafutásom során foglalkoztam gyerekekkel, felnőttekkel, tartottam tréningeket, workshopokat, HR szakemberként szervezetek, folyamatok és rendszerek megújításán dolgozom.

EXECUTIVE ÉS BUSINESS COACHING

Felsővezetőként és felsővezetőket coacholva, tisztában vagyok azzal, hogy szervezeti egységek vezetőiként és egyben az üzlet felelős képviselőiként milyen kihívásokkal kell szembenéznünk. Volt alkalmam frissen kinevezett vezetőket is mentorálni, készségeik fejlesztésében támogatást nyújtani.

HITELESSÉG

Szemléletváltást hozott számomra az a 10 év munka- és élettapasztalat, amit külföldön szereztem. Talán ezért is, fontosnak tartom, hogy tudatosan dolgozzak magamon. Valódi szeretnék lenni. Olyan ember, aki felelősséggel vállalja magát és a rábízottakat, és aki lehetőséget ad magának és másoknak is a változtatásra.

Ezt tudom ígérni Neked, ha úgy döntesz, támogató szakemberként engem kérsz fel kísérőnek utadon.